• Category Archives Érdekességek
  • Néha vízzel kevert lisztet kap tej helyett a szívszorító levelet író Alex

    Posted on by Garfield

    Egy nap alatt a magyar internet szomorú kedvence lett a nyolcéves Alex, aki arról írt levelet a Jézuskának, hogy azt szeretné, ha karácsonyra meleget, kenyeret és vajat hozna neki. A netes hírverés miatt azonnal rengeteg felajánlást kaptak, a családjának ez mégsem örömet, hanem rettegést okozott, a 444 tudomása szerint ugyanis azóta a falubeliek hangos gúnyolódásának a céltáblái lettek, vannak, akik szó szerint ott ordibálnak az ablakuk alatt, előre irigyelve azokat a dolgokat, amiket a család szerintük ezek után kapni fog.

    Alex nyilvánosság előtti sztorija december 5-én indult, stílszerűen egy nem nyilvános, és nem is annak szánt facebookos levelezésben. Bruckner Zoltán, a Primus Capital nevű befektetési alap alapító-vezetője megosztott pár fotót a barátaival a családi mikulásozásukról. A kommentek közé aztán egyszer csak beposztolta Alex most már talán százezrek által ismert kézírásos levelét, a következő szöveggel:

    Ezt a levelet egy nyolcéves gyerek írta tegnapelőtt. Ez az ötgyerekes Anyuka X-en, ahol novemberben voltunk egy rakománnyal. Gázt feltöltőkártyával vesznek. Tejet ritkán, a hároméves ilyenkor lisztes vizet kap, az hasonlít a tejhez. Gluténallergiás. Ha szeretnétek segíteni Alexéknek, jelezzetek es priviben elküldöm a bankszámlaszámukat. Mindennek jó helye lesz.

    Bár a leírt szörnyűségektől felzaklatott Bruckner pár dolgot elírt – nem öt, hanem hat gyerek van a családban, nem Alex allergiás, hanem a húga – a levél nagy hatást gyakorolt a baráti körére. Egymás után érkeztek az újabb és újabb felajánlások Lego-készletekről, gluténmentes élelmiszerekről és pénzről. Ennek a baráti társaságnak ez azért nem volt teljesen szokatlan dolog. Bruckner gimnáziumi osztálytársa, Epres-Madarász Éva ugyanis már hat éve ismeri Alex családját és alkalmanként azóta támogatja is őket, a baráti körrel együtt.

    Epres-Madarász teljesen véletlenül, egy vaterás pulóvervásárlás révén ismerkedett meg Alex anyjával, akivel levelezni kezdtek. Amikor megtudta, milyen körülmények között élnek, teljesen privát alapon támogatni kezdte őket. Néha pénzzel, néha ruhával és más dolgokkal. Hat év alatt évi egy-két alkalommal történt ilyen. Most Brucknerrel mentek le a faluba novemberben, az aktuális segítségadaggal. Ekkor találkoztak a levéllel.

    Ami azért néz ki olyan rendesnek, mert iskolai feladatról van szó: a Kisjézusnak írott levél eredetileg fogalmazásfeladat volt.

    A család egyébként nem élt mindig ilyen rettenetes sorban. Mindkét szülőnek volt rendes állása, aztán bedőlt a lakáshitelük. X-be az ország másik végéből költöztek, amikor a zsugorodó, iskoláját féltő település olcsó bérű lakhatást ajánlott nagycsaládos beköltözőknek. Később lelépett a férj, a hat gyerekével magára maradt anya pedig egy leépítés miatt elvesztette az állását.

    Az egész sztori megmaradt volna az emlegetett baráti körben, ha az egyik ismerős nem posztolta volna ki a levelet publikus felületre december 7-én. Attól kezdve elképesztő tempóban kezdték megosztani az emberek, hogy a család vesztére a falujukban is megszimatolják, hogy róluk van szó. A szerencsétlen családnak – a gyerekek közül többen is betegek, ami azt is megakadályozza, hogy a nagyobbak pénzt tudjanak keresni – így most a szegénység mellett az előre irigykedőkkel is meg kell küzdenie. Attól is tartanak, hogy a sztori nyilvánossága miatt esetleg megpróbálják elszakítani az anyát a gyekektől, amit egyikük sem szeretne. bár az adományhullám ezen a helyzeten feltehetőleg segíteni fog.

    A letaglózó szimpátiahullám arra indította Bruckneréket, hogy alapítványt hozzanak létre az Alexéhez hasonló családok érdemi támogatására, nemcsak anyagiakkal, de tanáccsal is.

    A két érintett levelet írt azoknak, akik támogatnák Alexéket, benne praktikus információkkal. Ha adakoznál, olvasd el, ha nem, itt véget is ért a cikk.

    Kedves Támogató!

    Alex levele megrázó volt. Sokan fizikailag is beleremegtek és sokkal de sokkal többen jeleztétek, hogy segítenének a kisfiún és családján, mint amire valaha is gondolhattunk. (Mindezt úgy, hogy sosem volt szándékunkban a gyűjtést nyílvánossá tenni, a Családot eddig kizárólag baráti körben támogattuk.) A szeretet megmutatta az utat, és most az a dolgunk, hogy ezzel a hatalmas lehetőséggel segítsünk a Családnak tartósan is megváltoztatni életét, tágítani lehetőségeit.

    Élni fogunk az általatok adott lehetőséggel. A tárgyi adományokat eljuttatjuk a Családnak. Azt kérjük, hogy csomagokat, ajándékot, Legot stb. 2016 december 19-ig, naponta 9-16h között az alábbi címre juttassátok el: Bruckner Zoltán, Primus Capital Zrt., 1012 Budapest, Márvány utca 16.

    Mi pedig ígérjük Felétek, hogy megoldjuk a gyűjtést és az elszállítást a Családhoz Karácsony előtt.

    Pénzbeli segítség: A családsegítéssel foglalkozó és a Manó Óvodát működtető Ampók Alapítvány vállalta, hogy a pénzbeli támogatásaitokat fogadja és Alex és Családja számára folyósítja. Az AMPÓK ALAPÍTVÁNY A KISGYERMEKEKET NEVELŐ CSALÁDOK LELKI EGÉSZSÉGÉÉRT (elég azt írni, hogy “Ampók Alapítvány”) számlaszámára várjuk, 1141 Bazsarózsa u. 64. Adószám 18114696-1-41, OTP 11701004-20215299-00000000.

    Megjegyzésbe kérem írjátok oda: Alex. Szeretnénk tartani Veletek a kapcsolatot. Elindítunk egy közhasznú Egyesületet, amely direktben fogja támogatni az Alexhez hasonló családokat, nem csak anyagiakkal, hanem személyes tanácsadással, mentorálással, emberi kapcsolatépítéssel és családsegítő szervezetek bevonásával. Célunk, hogy csökkentsük, illetve megszüntessük a mélyszegénységgel és képzetlenséggel járó kilátástalanságot. Figyelmeteket köszönöm, és remélem, hogy beszélünk, találkozunk még a jövőben ezen munkánk kapcsán is. Tisztelettel és üdvözlettel,

    Bruckner Zoltán és Madarász Éva

    Forrás: http://444.hu/2016/12/08/neha-vizzel-kevert-lisztet-kap-tej-helyett-a-szivszorito-levelet-iro-alex

    capture


  • EGY CÉG, AMIKOR ÚJ MUNKAERŐT VETT FEL, ÍRÁSBELI ALKALMASSÁGIT KÉRT. EZ EGYETLEN KÉRDÉSBŐL ÁLLT:

    Posted on by Garfield

    Végül, a 200 (!) jelentkező közül, annak, akit kiválasztottak az állásra, meg sem kellett indokolnia a válaszát! Tökéletesen döntött! Így:

    Capture

    Ez a kérdés pedig így szólt: kit vesz fel? 

    Íme a szituáció:

    “Tegyük fel, hogy Ön egy sötét, viharos estén vezet hazafele. Ekkor meglátja a vidéki buszmegállóban, hogy ott három ember várakozik a buszra, ami nagyon sokára fog odaérni.

    Mind a hárman sürgősen be akarnak érni a városba, de a kocsiban csak EGY hely van a sofőrülésen kívül, ez egy kétüléses kocsi.

    Ezek az emberek:
    – Egy nagyon öreg néni, aki haldoklik, és sürgősen kórházba kellene jutnia, hogy megmentsék.
    – Egy orvos, aki egyszer megmentette az Ön életét, és ezzel örök hálára kötelezi.
    – A nagy Ő – az, akiről Ön egész eddigi életében álmodott!

    Kit vesz fel?

    (Válaszát indokolja!)

    Mielőtt tovább olvassátok, Ti is gondolkodjatok el ezen …. mit tennétek?… nem is egyszerű döntés, igaz?

    Ez minden bizonnyal egy személyiségteszt. Minden válasznak megvan a maga magyarázata.

    Talán a nénit válasszuk…? Hiszen meg fog halni, és az életmentés az első….

    Persze a doktort nem lenne tisztességes ott hagyni… viszont, az orvosnak még mindig leróhatjuk a hálánkat máskor is…

    …. tökéletes szerelmet azonban csak egyszer találhatunk az életben! – de ha elmulasztjuk….

    Végül, a 200 (!) jelentkező közül, annak, akit kiválasztottak az állásra, meg sem kellett indokolnia a válaszát! Tökéletesen döntött! Így:

    HOGYAN IS DÖNTÖTT?
    – Odaadnám a kocsikulcsot az orvosnak! Ő aztán bevihetné a nénit a kórházba, én pedig szépen megvárom a buszt, a Nagy Ő-vel…

    Néha sokkal többet nyerünk, ha képesek vagyunk feladni a makacs korlátainkat!

    Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani!


  • ENERGIAITAL OKOZTA A FIATAL LÁNY HALÁLÁT!

    Posted on by Garfield

    A fiatalok körében igencsak elterjedt cukros, koffeines üdítők veszélyeire már évek óta próbálják felhívni a figyelmet az orvosok, nemrég azonban történt egy szörnyű tragédia is. Tanuljatok belőle!

    Capture

    A 16 éves lány barátaival és szüleivel ment nyaralni egy mexikói tengerpartra, amikor hirtelen, minden előjel nélkül összeesett és a mentősök már nem tudták megmenteni az életét.

    Lanna Hamann egész életében sportolt és egészségesen élt, az eset előtt semmi nem jelezte, hogy valami baj lenne a szívével, ezért halála sokként ért mindenkit, aki csak ismerte.

    Mindössze tizenhat évesen ugyanis szívrohamban halt meg, az orvosok pedig tanácstalanul álltak az eset előtt. Végül kiderült mi okozhatta a halálát, a lány ugyanis teljesen ki volt száradva.

    Lanna és barátai egész nap csak energiaitalokat ittak, amelyek nemcsak, hogy nem hidratálták a szervezetüket, de a bennük lévő koffein miatt túl is terhelték a fiatal lány szívét.

    Fontos tehát, hogy ezek a koffeintartalmú italok nem helyettesítik a vizet, ezért, különösen nyáron nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne fogyasszunk belőlük túl sokat!

    Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!


  • ROSSZ ANYUKÁD VOLT? MERT NEKEM IGEN! A LEGROSSZABB AZ EGÉSZ VILÁGON!

    Ha ezt elolvasod, rájössz, hogy lehet, te is pont olyan rossz szülő vagy, mint az írásban szereplő anyuka! Rád is illenek ezek a mondatok?

    Capture

    “Rossz anyukád volt? Mert nekem igen! A legrosszabb az egész világon! Míg a többi gyerek csokoládét majszolhatott reggelire, addig mi müzlit vagy pirítóst és lágy tojást kaptunk.

    Míg mások az iskolai szünetekben üdítőt ittak, vagy egy szelet csokoládét kaptak be, nekünk az otthonról vitt szendvicset kellett megennünk. És vacsorára sem ehettünk azt, amit más gyerekeknek megengedtek a szüleik.

    Édesanyám mindig pontosan tudni akarta, merre járunk. Tudni akarta azt is, kik a barátaink és mit játszunk velük. Ha azt mondtuk, hogy szeretnénk elmenni egy órára, akkor ragaszkodott hozzá, hogy legkésőbb egy óra múlva valóban otthon legyünk.

    Anyunak volt bátorsága ahhoz is, hogy a gyermekmunka elleni törvényt megszegje: mosogattunk, ágyaztunk, főzni tanultunk. Porszívóztunk, kimostuk a ruháinkat és még sok ehhez hasonló szörnyűséges dolgot is tettünk. Lehet, hogy anyánk éjszakánként direkt virrasztott, hogy újabb és újabb feladatokon tőrje a fejét?

    Anya ragaszkodott hozzá, hogy mindig az igazat, csakis a színtiszta igazat mondjuk.

    Amikor kamaszok lettünk, szinte olvasott a gondolatainkban. Ez valóban nehéz időszak volt! Anya sosem engedte, hogy a barátaink – ha el akartak kérni bennünket – egyszerűen csak az utcán ácsorogjanak. Oda kellett jönniük az ajtónkhoz, hogy láthassa őket!

    Anya miatt sok élményről maradtunk le, amit más gyerekek, fiatalok átéltek. Egyikünket sem kapták bolti lopáson vagy garázdaságon, egyikünk sem kötött ki ilyesmi miatt az őrszobában. Ezért egyedül anyánkat okolhatjuk!

    Időközben mindannyian elhagytuk már a szülői házat. Képzett, jóravaló felnőttekké váltunk, és most pont fáradozunk, hogy épp olyan „gonosz, aljas szülők” legyünk, amilyen édesanyánk volt.

    Vélhetően ez hiányzik a mai világból: kevesen vannak „gonosz” anyukák!”

    Ugye, érzed az iróniát? Ugye, érted az üzenetet?!

    Ha szerinted is fontos, add tovább!   

    Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!


  • NYÍLT LEVÉL A BOSCH CÉG SKODA OCTAVIÁJÁT VEZETŐHÖZ!

    Oldalunk egy megosztási kérelmet teljesít!

    Remélem, meglepődtél, hogy eljutott hozzád levelem, és remélem, még jobban meglepődsz majd, ahogy soraimat olvasod. Nem tudom ki vagy, de jól emlékszem az arcodra. Csak egy pillanatig láttalak, de nem foglak elfelejteni.

    Capture

    Te voltál az, aki 2016. május 28-án, szombaton délután 16.15 órakor az M0-ás autóúton a Megyeri híd irányában, BOSCH céges Skodáddal mögöttünk jöttél a Csömör és M3 között a 69/70es kilométer magasságában. A külső sávban haladtunk, amikor Te, a követési távolságot jócskán be nem tartva, sérelmezted, hogy az óránkénti 110 kilométeres sebességünk ellenére, nem húzódunk le neked a kanyarodó/gyorsító sávba. Ennek, a tükörben jól látható módon hangot is adtál. A belső sáv persze szabadon állt az előzéshez, amit Te valamilyen oknál fogva nem vettél igénybe.

    Aztán mégis úgy döntöttél, hogy – a kötelező sebességet túllépve – leelőzöl minket. Nem tudom mi játszódhatott le az agyadban – ha van neked olyan egyáltalán – de ami ezután történt, örökké megfejthetetlen marad számomra. Előzés után, elénk bevágva hirtelen satufékeztél engem is vészfékezésre, és az ütközés elkerülése érdekében, reflexszerűen a kormány elrántására kényszerítettél. Miután újra gázt adtál, még biztos láttad a tükörben, ahogy megpördülünk és a szalagkorlátnak csapódunk.

    Csak a Jóistennek köszönhető, hogy nem történt komoly bajunk, de az autónk alaposan összetört.

    Ezúttal szeretném veled tudatni, hogy a rendőrségen a feljelentést emberölési kísérlet miatt megtettük, ami a hatályos Btk. szerint is egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    Innentől kezdve már csak idő kérdése lehet, hogy mikor keresnek fel a rendőrök.

    Igazából engem sokkal jobban érdekelne az, hogy mi játszódik le egy ilyen elmeroggyant fejében, amikor ilyet csinál. Azt biztos láttad, hogy mi pörgünk, majd ütközünk. Ebből kiindulva két eset lehetséges:
    – hazamentél, megsimogattad a gyermekeid fejét, majd öt perc magányodban elmerengtél azon, amit tettél,
    – vagy esetleg elmentél este a barátaiddal sörözni, és büszkén elújságoltad nekik, milyen jól móresre tanítottál valakit az úton.

    A Te érdekedben remélem, hogy valamelyik megtörtént, már csak azért is, mert akkor van remény és nem vagy teljesen elveszett ember. Ha viszont egyik sem következett be, és semmilyen formában nem érintett meg a dolog, akkor tényleg komoly a baj!

    A lelkiismereted megnyugtatása érdekében ajánlanék neked valamit: jelentkezz nálam! Ha tényleg akkora király vagy, mint amekkorának hiszed magadat, keress fel, üljünk le és beszéljük meg a dolgot normálisan. Csak szeretnék a szemedbe nézni és megkérdezni, hogy miért tetted ezt? Ígérem, ha nem leszel beszari, akkor még a feljelentést is visszavonom. Továbbá az is érdekelne, hogy ha Te holnap, vagy holnapután hasonló szituációba kerülsz a forgalomban, akkor ugyanígy cselekszel majd? Mert nem biztos, hogy a következő alkalommal nem lesznek halálos áldozatok, és az sem biztos, hogy így leléphetsz majd, mint ahogyan velünk tetted.

    Kérem a közösségi oldal felhasználóit, hogy levelem minél többen osszák meg, hátha megkapja az, akinek szól.

    Elérhetőségem:
    06 20 955 50 55

    Ne felejtsd el megosztani, hogy mások is lássák!

    Forrás